ászkarákok

(Isopoda) (gör.): a —felsőrendű rákok (Malacostraca) alosztály egyik rendje. Mintegy 1400 fajuk többsége a tengerben él‚ de számos édesvízi fajuk is van‚ egy alrendjük pedig — a szárazföldi ászkák — teljesen a szárazföldi élethez alkalmazkodott. Testalakjuk meglehetősen változatos; általában hát-hasi irányban lapítottak‚ de pálcaszerűek v. oldalirányban lapítottak is akadnak közöttük. Az élősködő fajok szervezete szélsőségesen módosult. Hosszuk 0‚5 — 27 cm között váltakozik. Fejük 1 — 2 torszelvénnyel fejtort alkot‚ hátpajzsuk nincs. Potrohúk véglemeze (telson) többnyire összeolvadt az előtte levő potrohszel-vénnyel. Első csápjuk többnyire rövid‚ a második hosszú; rendszerint mindkét csáppár egyágú. Első torlábuk állkapcsi lábbá lett‚ a második sokszor fogólábbá alakult. Többi lábpárjuk nagyjából egyforma‚ innen származik nevük (Isopoda = egyenlőlábú). A nőstény torlábain költőlemezek vannak. Potrohlábaik ágai többnyire lemezesek‚ egyes csoportok körében az úszás szervei; a két első pár a hímen gyakran ivarszervvé módosult. A potrohlábak belső ágai kopol-tyúvá lettek‚ az utolsó pár farokláb. Kiválasztószervük az —állkapcsi mirigy‚ de megtalálható a —csápmirigy is. Többségük váltivarú‚ posztembrionális fejlődésük többnyire a nőstény költőlemezei által alkotott költőtáskában zajlik le‚ az élősködőknek lárvaalakjaik vannak. A vízben élők többsége a víz fenekénmászkál‚ úszni viszonylag kevés faj képes. Általában korhadó v. friss növényi anyagokkal táplálkoznak‚ a ragadozók és élősködők ritkábbak. Mintegy 50 hazai fajukból 4 vízi‚ a többi szárazföldi; 1. ábra. Közönséges viziászka (8 —15 mm) ezeket ‚‚pincebogaraknak” szokták nevezni. Hat alrendjük van: a) hengeres ászkák (An-thurinae): testük hengeres‚ utolsó potroh-szelvényük nem nőtt össze a véglemezzel. Az Adriai-tengerben is él a 11 mm hosszú Anthura gracilis. — b) Asellinea: testük általában lapított‚ több potrohszelvényük a véglemezzel összeforrva potrohpajzsot alkot. Az édesvízi ászkák (Asellidae) családjából az álló és csendesen folyó vizeinkben gyakori a közönséges víziászka (Asellus aquaticus; 1. ábra)‚ valamint az Abaligeti-barlang patakjában élő magyar vak víziászka (Ste-nasellus hungaricus). A Dunában nem ritka a Parasellidae családba tartozó lapos víziászka (Jaera sarsi). — c) Fedeles ászkák (Valnifera): különböző számú potrohszelvényük forrt össze. A Saduria ento-mon az Eszaki-Jeges-tengerben‚ valamint jégkori reliktumként a Keleti-tengerben‚ a Kaszpi-tengerben és a svédországi tavakban él. — d) Flabellijera: szájrészeik harapok v. szúrók. A halászkák (Cymothoidae) családjába tartozó alakok szinte kivétel nélkül halakkal táplálkoznak; dögevők‚ ragadozók‚ átmeneti v. állandó élősködők. A tenger mélyén élő fajuk az óriás ászka (Bathynomus giganteus) 27 cm hosszúra nő meg. — e) Epicar idiinea: rákok élősködői. A Danalia curvata az Inachus tarisznyarák kopoltyú-üregében él‚ és innen a gazdája szervezetében élősködő zacskórák (Sacculina) gyökérszerű csöveit szívogatja‚ tehát az élősködő parazitája (hiperparazita). — f) Szárazföldi ászkák (Oniseinea): szárazföldi állatok‚ fejlődésük sincs vízhez kötve. Nedves‚ párás levegőjű helyeken élnek‚ kerülik a napsütést. Hosszuk 2 mm és 30 mm között váltakozhat‚ többnyire lapos testűek. Toruk és potrohúk oldalán a végtagok alapízeiből alakult lapos lemezek húzódnak. Első torszelvényük összeolvadt a fejjel‚ a többi szabad. Erősen meszes páncéljuk van‚ egyesek össze tudnak gömbölyödni. Torlábaik járólábak. Potroh-lábaik kétágúak‚ általában lemezszerűek‚ a lemezszerű ágak kopoltyúkként működnek. A külső ágban járulékos lélegzőszerv található‚ ami a légköri légzést teszi lehetővé. A talajon‚ kövek alatt‚ pincében‚ barlangokban‚ korhadó fák kérge alatt találhatók. Jelentős szerepük van a talajképződésben; néhány fajuk a palántákat rongálja. Az aggteleki barlangban él a vakászka (Mesonis-cus graniger)‚ pincékben gyakori a közönséges gömbászka (Armadillidum vulgare) és az érdes pinceászktídPorcebio scaber; 2. ábra).