Australopithecinae [ ]

a Hominidae (—emberfélék ) család kihalt fajokból álló alcsa-ládja. Filogenetikai szempontból igen jelentős; a hominid evolúció szubhumán és humán szakaszát egyaránt képviseli. Az ehhez az alcsaládhoz sorolható csontvázleletek száma évről évre növekszik‚ ami egyrészt elősegíti a vitatott kérdések megoldását‚ másrészt több új‚ megoldatlan problémát vet fel. 1924-ben a johannesburgi (Dél-afrikai Köztársaság) Witwaterstrand egyetem akkori anatómus professzora‚ R. Dart‚ Taung lelőhelyről (amelyet korábban tévesen Taungs névvel illettek) egy fiatalkorú egyed aránylag jó megtartású koponyájának birtokába jutott. Ezt később Australopithecus africanusnák. nevezte el (1. az ábrát). A lelet hiányos agykoponyából és nem teljes állkapocsból állt; Dart a koponyakapacitást 520 cm!-re becsülte‚ ami azért feltűnő‚ mert nem felnőtt egyénről volt szó‚ tejfogai voltak. Utána R. Broom‚ majd J. T. Robinson‚ Johannesburg környékén‚ Sterk-fontein‚ Kromdraai és Swartkrans lelőhelyeken további csontvázmaradványokat tárt fel és külön-külön genusznevekkel írt le (Paran-thropus‚ Plesianthropus stb.). 1959-től kezdve szinte napjainkig W. Leakey munkatársaival egymás után fedezte fel K-Afrikában az Olduvái szakadék völgy ben a különböző ~ leleteket‚ köztük a sokat vitatott „Homo habilist”’‚ P. H. Tóbiás és munkatársai ezt önálló rendszertani egységnek tartják‚ a vita azonban még nincs eldöntve. A tudomány mai állása szerint ebben az alcsalád-ban három fajt biztosan meg lehet különböztetni‚ ezek: Australopithecus ajricanus Australopithecus robustus és Australopithecus boisei (korábban Zinjanthropus). — Az Australopithecus genusra általában jellemző‚ hogy a kis agykoponya nagy állkapcsokkal kombinálódik‚ ezért pithecoid megjelenésű‚ amely tulajdonság a hominid evolúció korai szakaszára sokáig jellemző volt. A koponyakapacitás variációterjedelme nem ismeretes‚ de valószínűleg tekintélyes volt‚ 450— 700cm3 között. A majomszerű megjelenés ellenére a koponyán számos hominid vonás található: az agykoponya magassága jelentős‚ jellemző a -—torus occipitalis és az inion alacsony helyzete‚ állandóan megtalálható a fejlett processus mastoideus. A legdöntőbb hominid jellegek a fogazaton mutatkoznak; jellemző a metszőfogak erős redukciója. Az Australopithecus medencéje felegyenesedett testtartásra utal. — Az egyes fajok vázlatos jellemzése a következő. Az Australopithecus africanus koponyája inkább dolichok-ran ( —agykoponya) jellegű; kifejezett homloka van‚ a —torus supraorbitalis gyengén fejlett‚ a homlok szemüreg mögötti (postorbita-lis) befűződése csekély. Az állkapocs erőteljes‚ mérsékelten magas állkapocsággal‚ az első alsó kisőrlő (praemolaris) fog kétcsücskű. — Az A. robustus rövidebb fejű‚ a homlok hiányzik. A felnőtt egyéneknél nyílirányú taraj figyelhető meg. A járomívek erősen kifelé íveltek. Az állkapocs nagyon masszív‚ magas állkapocsággal. Az A. robustus termete és testsúlya nagyobb‚ fogazatából ítélve növényevő‚ ugyanakkor az A. ajricanus mindenevő volt. — Az A. (Zinjanthropus) boisei a másik két fajhoz viszonyítva még robusztusabb. A nyílirányú taraj a fejtetőn jól fejlett. Feltűnik a középarc és a felső állcsont fogmedri részének rendkívül magas volta. Első‚ aránylag jó megtartású koponyája 1959-ben az Olduvái szakadékban került elő; föl-tehetőleg ezt a formát képviseli az 1969-ben a Rudoíf-tó mellett felfedezett jobb megtartású koponya. — A kálium-argon — kormeghatározási módszer a korai pleisztocénből származó Australopithecus-ieieték. abszolút időmeghatározásában döntő változást hozott. Az olduvái I. réteg legalsó szintje 1 millió 750 ezer évvel ezelőtt kezdődött. Az Etiópiában újabban felfedezett‚ de még részletesen fel nem dolgozott ~ leletek még idősebbek. Dart szerint a dél-afrikai leletek egy részénél nagyon archaikus ‚ ‚Oldo-wan” kavics-ipar volt jellemző. 1. Fűz-nyár ligeterdő — 2. Nádas és tündérrózsa-hínár — 3. Nyáras-borókás — 4. Tatárjuharos löszpusztai tölgyes — 5. Égeres láperdő — 6. Rekettyefüzes láp