KAZINCZY
Ferenc (Érsemiyén‚ 1759. 10. 27. - Széphalom‚ 1831.8. 23.) irodalomszervező‚ költő‚ író‚ műfordító‚ a magyar nyelvújítás vezéregyénisége. Régi nemesi családból származott. Tanulmányait a sárospataki kollégiumban végezte‚ törvénygyakorlatot Eperjesen és Pesten folytatott. II. József uralkodása idején megyei tisztviselő‚ később a kassai tankerület iskolafelügyelöje. A jozefinizmus híve volt. Baróti Szabóval és Batsányival elindította a magyar felvilágosodás első jelentős folyóiratát‚ a kassai Magyar MuseumoX(\lZ%\ majd egyedül szerkesztette Orpheus c. (1789-92) lapját. A magyar jakobinus mozgalomban való részvételéért 1794-1801-ig 2387 napot töltött várfogságban. 1804-ben feleségül vette a nálánál húsz esztendővel fiatalabb Török Sophiet‚ akinek egész vagyonát az irodalomra költötte. 1806-ban otthont épített magának Széphalmon‚ és ettől kezdve - egykét hazai utazását leszámítva - ott élt‚ és onnan szervezte az irodalmat és a nyelvújítást. Nem írói kvalitásai‚ hanem műveltsége‚ ízlése‚ szorgalma‚ haladó gondolkodása tette őt alkalmassá arra‚ hogy az első magyar köztársasági mozgalom vérbefojtása után a nyelv megújításával‚ az irodalmi élet kibontakoztatásával egyengesse a polgári fejlődés útját. Eredeti művet viszonylag keveset alkotott‚ viszont igen sokat fordított. Idegenből magyarított szentimentális levélregényének‚ a Bácsmegyei öszveszedett levelinek (1789) nagy sikere volt‚ epigrammái Tövisek és virágok (1811) címmel jelentek meg. Huszonhárom vaskos kötetnyi levelében nevelt‚ felfedezett‚ agitált‚ tanácsokat adott szinte a kor valamennyi írójának. Szövegkiadásai páratlan értékűek. Önéletrajzi művei - a Pályám emlékezete (1828) és a Fogságom naplója (1831) - irodalomtörténeti jelentőségükön túl értékes kortörténeti dokumentumok is.