Erkel
1. Elek, zenész, Erkel Ferenc második fia, szül. Budapesten 1843 nov. 2., megh. u.o. 1893 jun. 10. Atyja nem szánta a zenészeti pályára, hanem iparost óhajtott belőle képezni, mire erőteljes testi alkotásánál fogva egészen rá is termett. Az ó-budai hajógyárba adta gyakorlatra s ott a kovácsmesterséget egészen ki is tanulta, de a benne lappangott zenészeti tehetség nem hagyta nyugodni. Atyja végre engedett fia vágyának s 1860. már a nemzeti szinház zenekarában volt, hol alkalma nyilt megszerezni a karmesteri s hangszerelési kellékeket. 1875. volt tagja a nemzeti szinháznak, hol ügyelői állást is foglalt el. Rákosi Jenő innen szerződtette a népszinházhoz első karmesternek, mely állásában - egy évet kivéve, mikor 1884. átszerződött az uj operaházhoz - egész haláláig meg is maradt. Több eredeti magyar operettet irt, melyek, ha nem is voltak zajosabb sikerüek, de becsre nézve jóval fentebb álltak sok versenytársa felett. Legtöbb sikert aratott Székely Katalin operette-je, mely 1880. került szinre, 1883. Tempefői, s 1890. A kassai diák c. operettje következett. E három eredeti operettején kivül még számos népszinműhöz irt részint eredeti, részint összeszerkesztett zenét, melyek szélesen el vannak terjedve s nagy keresettségnek örvendenek.2.E. Ferenc, legkimagaslóbb alakja a magyar zenevilágnak. Szül. Békés-Gyulán 1810 nov. 7., megh. 1893 jun. 15. Atyja a Wenkheim grófi család uradalmi tisztje volt, ki fia nagy tehetségét korán felismervén, - maga is kitünő zenész lévén, - annak kiművelésére fordította főgondját; kezdetben maga oktatta a zongorajátszásban, de sok elfoglaltsága gátolván a rendes tanításban, 12 éves korában ugyszólván magára hagyva, saját szorgalma által művelte, fejlesztette tehetségét. Iskoláit Nagyváradon és Pozsonyban végezte. Pozsonyban alkalma nyilt magát a zenében és a zongorajátékban magasabban kiművelni, miden más pályára való kilátást mellőzött s egészen a zenére adta magát. Mint zongoraművésznek a hire csakhamar messze földre terjedt, s mint ilyen, gróf Csáky Kálmán felszólítására Erdélybe ment s ott több évig Kolozsvártt tartózkodott. Korán nagy előnyére volt, hogy az akkoron Kolozsvártt megalakult zenekar őt választotta karnagyának, miáltal módjában volt a hangszerelés titkaiba magát beavatni. Hat évi ottlét után a 30-as évek vége felé Schmidt Sándor meghivására Budapestre jött, ki akkor a német szinház igazgatója volt s alatta másodkarnagyi állást foglalt el. De e helyén nem sokáig maradt, mert az 1837-ben megnyilt magyar nemzeti szinházhoz első karnagynak szerződtették. Az egész országra s az egész magyar kulturéletre kiható működése s alkotása aztán ez időtől fogva kezdődött. A nemzeti szinház az opera számára is megnyilván, E. első feladatának tekintette annak zenekarát és a működő személyzetet akként szervezni, hogy az megfeleljen az akkori európai szinvonalnak, S e feladatát fényesen meg is oldá, mert a fővárosban az addig egyedül uralkodott s nagy hirnek örvendett városi német szinház, a magyar nemzeti szinház operájában oly versenytársra talált már egy pár év után, hogy azt többé nem volt képes tulszárnyalni. A mikor pedig a német szinház 1847. leégett, sorsa is el volt döntve, s többé nem gondolhatott a magyar kezéből kiragadni a művészeti szupremacia jogarát. 1840 augusztus 8-án mutatta be E. első magyar dalművét: Báthory Máriát Egressy Béni szövegére fényes sikerrel s azzal egyszerre tiszteletet parancsoló nemzetközi szinvonalra emelte a magyar zenét. Első nagy sikerét még hasonlíthatatlanul nagyobb követé, mikor 1844. február 4. Hunyady László operájának első bemutatásával lepte meg a magyar nemzetet, sőt mondhatni a világot, mert félszázad mult el azóta s e legnépszerübb operája még manapság is nagy vonzóerőt gyakorol a közönségre. Ennek a szövegét is Egressy Béni irta, valamint a Bánk-Bánét is. Hunyady László első előadásának a sikere oly nagy volt, hogy szerzőjét drága kiállításu ütenypálcával tüntették ki, melynek belseje 100 db cs. kir. arannyal volt megtöltve. 1845. irta pályanyertes Kölcsey Hymnusát, továbbá Hunyady László remek nyitányát. A mester azután sokáig hallgatott. 1857. Erzsébet alkalmi operának 2-ik felvonását irta meg, a többi kettőt a Doppler testvérpár szerkesztette, 1861 márc. 9. került szinre Bánk-Bán-ja teljes sikerrel. Az opera gyujtó és felemelő dallamai egyszerre bejárták az egész országot. E. egymásután hozta ezután szinre a többi operáit, melyek összeségükben nemcsak nemzeti, hanem általános szempontból is maradandó becsü termékeit képezik a zeneirodalomnak. 1862. került szinre Saroltá-ja (E. egyetlen vig operája), 1867. Dózsa György-e, 1874. Brankovics-a, 1880. a Névtelen hősök s 1885. - már az uj operaházban - István király-a. Mind e nagyszabásu operái mondhatni ugyanannyi korszakot, irányt és stilust képviselnek, aszerint, amint E. mind magasabbra szárnyaló szelleme, alakító tehetsége s a szinpadi zene vivmányaihoz is erkölcsileg kényszerült alkalmazkodása hozta magával. E. bármennyire eltért is későbbi operái stilusában az első kezdeményezés intenciójától: mindig megmaradt a magyar nemzeti érzék alapján. E. magyar nemzeti működése- és alkotásának csucspontját, igaz, hogy az ő operái képezik, de azok egészben még nem merítik ki élete működését, mert amit több más téren is művelt, tett és alkotott, az maga elég volna nemzetét iránta osztatlan elismerés- és hálára hangolni. Mint karnagy, későbben pedig mint a nemzeti szinház operájának főzeneigazgtója, mint az orsz. m. daláregyesületnek 15 éven át országos vezérkarnagya s végre 1875-től 1880-ig mint az orsz. m. kir. zeneakadémia igazgatója és a legmagasabb zongorakiművelési osztály s a gyakorlati magyar zene tanára, annyi elévülhetlen érdemet szerzett, hogy a nemzet méltán nevezte el koszorus zeneköltőjének s a magyar zene nesztorának. Az ő érdeme, hogy a magyar fővárosban meghonosultak a filharmoniai hangversenyek, melyeknek az 50-es évektől kezdve, a 70-es évekig vezére, lelke és szellemi intézője volt. Az 1868-tól fogva életbeléptetett orsz. dal- és zeneünnepélyek nimbusát, kihatóságát ő szilárdította meg személyes részvéte s hazafias önzetlen közremüködése által. A zeneirodalom remekműveivel ő ismertette meg legelőször a magyar fővárosi közönséget ugy az opera-, mint a hangversenyteremben. Első fellendítője volt a magyar kiadványoknak is s első pártolója mindennek, a mi a hazai műviszonyok fejlesztésére irányult. Több mint 60 éven keresztül részt vett minden művészeti mozgalom- és alkotásban, s a hol kellett, mindig erősen latba veté nimbusát, tudását, tetterejét, hogy a magyar nemzeti aspirációknak érvényt szerezzen. Mint a zeneakadémia tanára egész légióját művelte ki a legszámbavehetőbb magyar zongoraművészeknek. Annak elnöke, Liszt Ferenccel, számos évtizeden keresztül a legbizalmasabb viszonyban állván, vele együtt működött a hazai zenetehetségek s virtuózok kiképzésében. Sok és méltó kitüntetésben részesült. A magyar király a Ferencz József-rend keresztjével tüntette ki. 1888. az egész főváros s vele együtt az egész nemzet fényesen megünnepelte 50 éves karnagyi pályájának jubileumát. A m. kir. operaház megnyitása után tényleg visszavonult a nyilvános operai vezénylettől s csak kivételes alkalmakkor vette kezébe a karnagyi pálcát. Mint az orsz. zeneak. igazgatója és tanára is 1889. nyugalomba lépett.3.E. Gyula, zenész, Erkel Ferenc legidősebb fia, szül. Budapesten 1842. jul. 4. Atyjától örökölt kiváló zenetehetsége már ifju éveiben nyilatkozott, mely a zenevilággal való folytonos érintkezés által korán kifejlődött és izmosodott. Iskolai tanulmányait bevégezvén, nem is választott más pályát s már 17 éves korában a nemzeti szinház zenekarának tagja lett s ott 1856-tól 1860-ig működött. Ez állásában alkalma nyilt korán beletekinteni a zeneszerzés, főleg pedig a hangszerelés titkaiba. De emellett a zene elméleti tudományát sem hanyagolta el s egyik legszorgalmasabb tanítványa volt Mosonyi Mihálynak. Atyja oldala mellett a zongora-művészetben is alkalma nyilt magát tökéletesíteni. 1860. után két évig Magyarország különböző vidékén és városában, nevezetesen Nagybányán és Sopronban tanároskodott, mig aztán 1863. a nemzeti szinház operájánál segédkarmesteri állást foglalt el, s ott mint ilyen egészen a 70-es évekig működött. 1880. az orsz. zeneakadémiához neveztetett ki zongora- és zeneelméleti tanárnak, későbben pedig ezzel kapcsolatban a zene- és szinművészeti akadémiához is mint a gyakorlati énekosztály vezénylő karnagyának, mely kettős állásában manapság is sikeresen működik. Midőn 1884. az uj opera-szinház megnyilt, ott találjuk mint már teljesen képzett másodkarnagyot Erkel Sándor testvére oldala mellett. De e diszes állásától már 1889. meg kellett válnia igazgatósági változás következtében, melynek élére a külföldi Mahler Gusztáv került, ki nyugdijba menni kényszeríté. 1882. a debreceni országos dal- és zeneünnepélyre kitüzött 20 drb arany versenydijat az ő pályaműve nyerte el egyhangulag Bajza Ébresztő cimü költeményére. 1891. Ujpesten, melynek állandó lakosa, zenekonzervatóriumot alapított, mely az ő igazgatása alatt sikeresen működik, virágzik s folyton izmosodik.4. E. László, zenész, Erkel Ferenc hét fia közt a harmadik, szül. Budapesten 1845. Szintén a zenészeti pályán működik. 1870. Békés-Gyulán és Szeghalmon tartózkodott mint zenetanár s dalegyleti karnagy. Mint ilyen az 1867. aradi s az 1868. debreceni orsz. dalünnepen a gyulai dalegylet élén kitüntetésben is részesült. 1870. óta Pozsonyban van állandó tartózkodási helye, hol mint alapos képzettségü zenész és keresett zongoratanár működik.5. E. Sándor, zenész, Erkel Ferenc negyedik fia, szül. Budapesten 1846 jan. 2. Atyja már gyermekéveiben észlelvén rendkivüli zenetehetségét, annak kifejlesztésére a legfőbb gondot fordította. Rövid idő alatt bámulatos előhaladást is tett ugy a gyakorlati zongorajátékban, mint a zeneelméletben. Hogy teljes kiképzettséget nyerjen a zenetudományban, Mosonyi M. vezetése alá adta, ki nem is győzte kiemelni hirtelen felfogását s beható képességét. Azután atyja magához vette a nemzeti szinház zenekarába, hol 1861-74-ig működött mint az üstdob kezelője. Önszorgalma által a zongorán kivül több más hangszer kezelését is elsajátította. Igy a többek közt 1861., midőn a Bánk-bán opera szinre került, s melyben Erkel F. legelőször alkalmazta önállóan a cimbalomhangszert, Sándor rövid idő alatt megtanulta az obligát szólamot s e hangszer első bemutatója lett a zenekarban. 1874. a nemzeti szinháznál kartanítói állást foglalt el. 1875., midőn atyja az orsz. zeneakadémiai állást elfoglalta, első karnagynak, Richter János távozása után pedig egyszersmind operai igazgatónak is kineveztetett maga Richter ajánlatára. Mint ilyen ment át az uj operaházba, hol azonban 1888. lemondott az igazatósági teendőkről s csak mint első karnagy működik ott manapság is. Mint zeneköltő is több irányban magára vonta a közfigyelmet. Magyar nyitánya, Csobánc dalműve, mint eredeti nagyobb szabásu termékek, gazdag költői érről tanuskodnak. A magyar férfinégyes irodalmat is több nagybecsü művel gazdagítá. Igy az orsz. m. daláregyesület első orsz. dalünnepségén 1870. Budapesten s későbben 1876. s a szegedi orsz. dalárünnepélyen az ő pályadijnyertes karai képezték a versenydarabot.