Rend
(ordo). Tárgyaknál: valamely sokaságnak megállapított célszerü szempontok szerint való összeállítása, csoportosítása; eseményeknél, cselekedeteknél, viszonyoknál: bizonyos törvények, szakaszok uralkodása, mely amazok lefolyását, fennállását szabályozza; innét e kifejezés: rendszabály. Ennek megfelelőleg beszélünk a természet, az állami élet, a társadalom, valamely gyülés, fölvonulás rendjéről, jog- és erkölcsi rendőr, az erkölcsi és jogi életben rendtartásról stb. Rend a leiró természettudományokban a beosztott valók bizonyos csoportját jelenti: osztály, rend, nem, faj. - Rend a geometriában, l. Felület és Görbevonal. - R., a forma esztetika fő fogalma. Miután a művészet szerves egészeket nemz, már az «egész» fogalmában is megvan a rend kényszerüsége. Mert az egésznek eleje, közepe és vége van. Ez a három alkatrész megint feloszlik ugyanannyi elemekre és igy minden szétesnék, ha itt a rendnek szelleme egy szép, összhangzó, arányos egészet nem alkotna. A rend a formai szépség egyik életforrása, bizonyos női érzékenység, a művésszel vele született finom tapintat kell hozzá. A dráma rendjét már a dráma címszó alatt adtuk. Az éposznál az in medias res, a közepén való kezdés, elmés szabályt alkot. Ugyanaz a téma, finom, tapintatos rendben előadva, végtelenül hat, otromba egymásutánban unalmas. Átmenetek, ugrások, egyéb fogások is segítenek a rend hatásához. Az építészetben a rend minden, mert leginkább a természet törvényeire van alapítva, a természetnek a lelke pedig a rend. Az építészetet utánozza a zene, melynek legfőbb hatásai formális renden (taktuson, harmonián) alapulnak. A helléneknek volt legfinomabb érzékük a rend világraható jelentősége iránt, a világot is csak «díszes rendnek» (kozmosz) nézték és a szférák forgásában is a zene rendjét szimatolták.