Vid
magyar államférfiu, a német Gutok nemzetségéből, hol a Vid név utóbb is gyakran szerepelt. 1055-ben a tihanyi apátság alapítólevelének kiadásakor már Bács vármegye ispánja volt. Utóbb az ifju Salamon király tanácsában mint (Pauler jellemzése szerint) «vitéz, erélyes, de kiméletlen és céljai kivitelében mindenre képes férfiu, döntő befoyásra tudott jutni». Nagy jószágai voltak a buziási mező körül, s a nándorfehérvári győzelem (1071) után itt elrendelt osztozkodásnál Salamon király éppen Vid s ennek veje (Illye ispán), valamint Frank püspök tanácsára tagadta meg Géza hercegtől a törvényes egy harmadrészt, csupán egy negyedet adván neki, épp ugy, mint Vidnek és vejének. Vid elérkezettnek látta az időt, hogy Gézának és testvéreinek ugyszólván társkirályságát megbuktassa; mert - ahogy mondta - valamint két éles kard nem fér meg egy hüvelyben, ugy a király s herceg sem uralkodhatik egy országban. Folyton szította a rokonok közt való bizalmatlanságot, miért is 1073-ban, midőn Salamon Ernyével együtt mégis éppen őt küldte követségbe Gézához, ez elfogatta és csak néhány hét mulva bocsátotta őt szabadon. A felek fegyverszünetet kötöttek ugyan, ennek felbontását azonban Vid sürgette legjobban, a szegzárdi monostorban pedig, hagyomány szerint, egyenesen Géza elfogatására és megvakítására buzdította őt, abban a reményben, hogy majd ő kapja meg Géza hercegségét. Ezt a tervet, melyet Vid másnap is megbeszélt az aggodalmaskodó királlyal, csak Vilmos apát ébersége és hűsége hiusította volna meg, holott Vid már a bihari urak egy rézét is megnyerte. A polgárháboru most már elkerülhetetlen volt; Salamon a kemeji csatában győzött, két hét mulva, 1074 márc. 14. pedig Mogyoródnál szállt táborba. Vid most is biztatta a királyt, hogy a hercegek megfutnak, ha seregét meglátják; Ernye azonban figyelmeztette, hogy ezek csak győzelem vagy halál közt akarnak választani, különben nem hagyták volna hátuk mögött a Dunát. László herceg cseh hadai valóban először is Vid bácsvármegyei hadait szórták szét s ez ütközetben Vid is elesett.